Progetto Babele Rivista Letteraria
© 2002 - Progetto Babele Rivista Letteraria - fondata da Marco R. Capelli
Audiolibri BookShop SCARICA O COMPRA I NUMERI ARRETRATI DELLA RIVISTA
HomePage Contatta PB Il gruppo di Progetto Babele su Facebook Seguici su Youtube Linkedin
TeleScrivente:    Black Window: al via la seconda edizione! (24/06/2019)    Anobii lascia Mondadori (30/05/2019)    I libri di PB, saldi di fine stagione (28/12/2018)    Nasce FIAMMIFERI, la nuova collana della casa editrice Pagine d’Arte (08/11/2018)    Concorso Letterario Nazionale di Ostia “500 PAROLE”: annunciati i 18 finalisti (27/09/2018)    [22/07/2019] 2 concorsi letterari in scadenza nei prossimi quattordici giorni    Premio Svicolando scadenza 2019-07-29    UN MONTE DI POESIA scadenza 2019-07-30    EVENTI, PRESENTAZIONI, CORSI, SEMINARI, FIERE E SPETTACOLI    AUDIOLIBRI     La porta di Cesarina Bo letto da Alberto Morella (Realizzato da Riccardo Cerutti)     La Strega di Marco R. Capelli letto da C. Fratarcangeli e S.Ferrara     Quella casa sulla collina di Marcello Caccialanza letto da Alberto Sannazzaro     Fino alla fine dell`alba di Matteo Bertone letto da Samuele Arena     Carrozza n.6 di Matteo Bertone letto da Samuele Arena    RECENSIONI    Il Barone di Giuseppe Antonio Martino    Il Barone di Giuseppe Antonio Martino     Fossi in te io insisterei di Carlo Giuseppe Gabardini     8 e un quarto di Paquito Catanzaro     Ho gettato Dio in pattumiera di Bruno Previtali    Il Parere di PB     Cambi di prospettive di Ilaria Ferramosca     Express Tramway di Vittorio Baccelli     Promesse da marinaio di Daniele Filzi    Il lungo viaggio di Chaetodon Vagabundus di Francesco Sciortino    I buoni ed i cattivi frutti di Francesca Ricci    Articoli e saggi     Congiunzione e disgiunzione in Eugenio Montale     Ernest Hemingway e le Isole Borromee     Lingua e poesia nelle opere di Nino De Vita     Jack London (1876-1916), ovvero il mare sfidato     La scienza dell’impresa secondo Filippo Picinelli (1604-1679): indagine sulle fonti dell’Introduzione al “Mondo Simbolico”.    Racconti     Il discorso di Carla Montuschi     La prima e ultima volta che partecipai a un raduno di scrittori litweb di Mauro Moscone     Severino Pollini, biologo estremista di Manuela Castaldi     La Gazza Ladra di Catia Capobianchi     Una pera in bottiglia di Dario Anelli    Biografie     Svevo, Italo (1861-1928)     Deledda,Grazia (1871-1936)     Némirovsky,Irene (1903-1942)     Walsh, Rodolfo (1927-1977)     Sturluson, Snorri (1176-1241)    Traduzioni     Der Panther / La Pantera di Rainer Maria Rilke trad. di Paolo Esposito     Maternitŕ trad. di Maria giovanna Varasano     Il silenzio del mare trad. di Nicoletta Isola     Strana contrada trad. di Nicoletta Isola     L'oscuritŕ amica trad. di Nicoletta Isola    Poesie     Francesco di Eva Rando     Occhi di Luna di Elisabetta Santirocchi     Assenzio di Sandro Lillo Spallino     Poesie Nuove (silloge) di Alberto Accorsi     Istantanea di Natascia Secchi    Cinema     Forbidden Voices - How to start a revolution with a laptop (Svizzera 2012) regia di Barbara Miller     The Blind Side (USA - con Sandra Bullock: Leigh Anne Tuohy Tim McGraw: Sean Tuohy Quinton Aaron: Michael Oher Jae Head: S.J. Tuohy Kathy Bates: Miss Sue 2010) regia di John Lee Hancock     Becoming Jane (Con Anne Hathaway, James McAvoy, Julie Walters, Maggie Smith, James Cromwell 2007) regia di Julian Jarrold    Musica     Scimpanzč (2015) - Loris Dalě     FIN (2014) - - Thomas -     Chimera (2014) - Ottodix    
Email
PSWD
AddsZone
Save the Children Italia Onlus
Seguici su YOUTUBE
La Rivista
Copertina
Scarica gratuitamente
l'ultimo numero della rivista
Cart ARRETRATI
BookShop
PB Interactive
>>Stazione di servizio
Consigli & indirizzi per aspiranti scrittori
>>Telescrivente
Le NEWS di PB - quasi un Blog
>>L'angolo di Simone
Dedicato ai più piccoli
>>Piccolo spazio pubblicità
Le vostre inserzioni su PB
PB consiglia
Concorsi e premi letterari
22 concorsi in archivio
Eventi Mostre Presentazioni Spettacoli
0 eventi in archivio
Novità in libreria
NOVITA' IN LIBRERIA
6 novità in archivio
Assaggi
Le Recensioni
     

Pasqua (Húsvét) di Sztolár Miklós
traduzione a cura di Adolfo Salomone
Pubblicato su PB18


VOTA QUESTO TESTO
Insufficiente Sufficiente Discreto Buono Ottimo

Votanti: 13910
Media 80.03 %

Legyünk barátok!

A két kisfiú különös módon ismerkedett meg. Az aszfaltolvasztó nyári napon Viktor éppen csavarogni készült, amikor a szomszédos, kihalt mellékutcában leendo barátja odalépett hozzá. A cingár gyerek azonnal a lényegre tért
- Öcsi, tudsz sáskát fogni?
Viktor úgy nézett rá, mintha egész életében sáskafogással foglalkozott volna.
- Persze, hogy tudok. - válaszolta magabiztosan, de már azon töprengett, hogyan vághatná ki magát ebből a képtelen szituációból.
- „Végtére is, nem lehet olyan nagy dolog sáskát fogni.” - nyugtatgatta magát, miközben egy házhoz érkeztek.
A fal egyik repedésében mászó, azonosíthatatlan rovar - Viktor nagy megkönnyebbülésére - eltunt egy sötét zugban.
- Kár, hogy elment. - mondta Viktor, miközben gyorsan távolodni kezdett az átkozott faltól.
- Én Viktor vagyok, és te?
A másik fiú szemmel láthatóan örült a kérdésnek.
- Én Tomi. Barátok leszünk?
Viktor végigmérte Tomit.
- Felőlem. - válaszolta hanyagul.
Ennyiben maradtak. Viktor a házra mutatott.
- Itt laktok?
Tomi bólintott.
- Tegnap költöztünk ide.
Viktornak összeállt a kép. Most értette meg, miért nem látta eddig Tomit ezen a környéken, ott, ahol o minden játszóteret, kerítést és cseresznyefát ismert.
- Hozzánk jársz majd suliba?
Tomi ezen még nem gondolkodott. Viktor nem várta meg barátja válaszát.
- „A”-s legyél, a „B”-sek mind hülyék.
Tomi szemmel láthatóan megbántódott.
- Én „B”-s voltam
Viktor megpróbált javítani a helyzeten.
- Persze vannak kivételek. Meg aztán lehet, hogy nálatok fordítva volt.
Tomin látszott, hogy náluk egészen biztos, hogy fordítva volt. Közeledett a húsvét. Mind­kettojük zsebpénze vészes csökkenésnek indult. A játékautomaták kíméletlenek voltak. A gondterhelt kisfiúk immár negyedórája támasztották mozdulatlanul a játszótérre kihelyezett, kobol készült pingpong-asztalokat. Nagy sokára Viktor megszólalt.

- Elmegyünk locsolni. Na?
Tomi nem látta át azonnal, miért tartja Viktor olyan nagyszerunek ötletét.
- Hová? Én itt nem ismerek senkit.
Viktor szenvedélyesen magyarázni kezdett.
- Az nem számít. Becsöngetünk mindenhová, egy tízest csak adnak.
Mindketten úgy érezték, hogy ez egy reális összeg, a valóság azonban messze túltett elképzeléseiken.
Tomi most már csillogó szemmel nézte barátját.
- Én tudok egy jó mondókát. - mondta felvillanyozva.
- Azt mindenki tud. - vágta rá Viktor.
Most is késon vette észre, hogy akaratlanul megbántotta Tomit.
- De nem olyat, amilyet én.
- Akkor a tiédet mondjuk. - hagyta rá Viktor, mire barátja valamelyest megengesztelődött.
- Menjünk a lakótelepre.
- Az jó. - fogadta el Viktor a javaslatot, de már egészen máson járt az esze.

Házról házra

Az elso háznál éppen belépett valaki a kapun, amikor odaértek, így viszonylag gyorsan bejutottak. Készültek, mindketten két üveg kölnit hoztak, a beruházás Tomi ötlete volt. Sokáig vitatkoztak rajta, hogy hány órakor kezdjék a locsolkodást. Viktor legszívesebben akár hajnali 4 órakor elkezdte volna, míg Tomi inkább a 10 órai kezdés felé hajlott, végül 8 órában egyeztek meg.
Megálltak az elso lakás ajtajánál, Viktor erot vett magán, és becsöngetett. Elegánsan öltözött, barátságos mosolyú, 40 év körüli no fogadta oket. Viktor belevágott.
- Kezicsókolom, „Zöld erdőben jártunk, kék ibolyát láttunk,...” - kezdte volna, de a nő a szavába vágott.
- Gyertek be, engem már nem érdemes meglocsolni. - vezette őket a szobába, ahol egy velük egykorú, és egy 14 évesnek tűnő lányt találtak.
Most Tomi kezdte el a mondókát, miközben mondta, a lányok odaléptek hozzájuk, és lehajtották fejüket a locsoláshoz. A nagyobbikat szemmel láthatólag zavarta Tomi kölnijének szaga, az övé más volt.

- Elég volt, köszi.
Tomi megnyugvással vette tudomással, hogy abbahagyhatja a pazarlást.
- Üljetek ide. - mutatott a nő egy kanapéra - vegyetek süteményt.
Ha akkor tudják, hogy aznap még mennyi édességgel kínálják meg oket, egészen biztos, hogy nem vetik rá magukat a süteményre. Udvariasan, szó nélkül ettek.
- Hol voltatok már? - kérdezte a nagyobbik lány.
- Még csak itt. - válaszolt Tomi azonnal.
Az asszony felállt.
- Hát, akkor ez különösen kijár nektek. - mondta.
Mindegyiküknek átnyújtott egy-egy saját kezuleg festett tojást, és kikísérte a lógó orrú kisfiúkat az ajtóhoz. Mikor egyedül maradtak, Viktor Tomihoz fordult.
- Adhatott volna pénzt is. Láttad milyen Hifi tornyuk volt? - mondta csalódottan.
Tomit más nyomasztotta.
- Mit csinálunk ennyi tojással? Lehet, hogy mindenhol ezt adnak.
- Mit csinálnánk, megesszük. - jelentette ki határozottan Viktor, Tomi ebben már nem volt annyira biztos.
A szomszéd lakásnál minden aggodalmuk egy pillanat alatt szertefoszlott. A csöngetésükre ajtót nyitó fiatal no, mondókájukat sem várta meg, idegesen Tomi kezébe nyomott egy húszforintost.
- Na, menjetek. - mondta, és mire a kisfiúk feleszméltek már el is tűnt az ajtó mögött.
A függofolyosón Viktor Tomihoz fordult.
- Muszáj nekünk ezt a dedós mondókát mondanunk.
Tomi végignézett barátján.
- Tudsz másikat? - kérdezte - Nekem nyolc, de valamit mondani kell.
Viktor tanácstalan volt.
- Mindegy, majd gondolkodom rajta. - mondta, és körülnézett.
Ezen az emeleten már csak egy olyan lakás volt, ahol az élet jelei mutatkoztak. Most is Viktor ment elore. Becsöngetett.
Barátságtalan tekintetu öregúr nyitott ajtót.
- Mit akartok?
Viktornak a szeme sem rebbent.
- Locsolkodni jöttünk. Gondoltuk... - kezdte volna, de az őszbajszú férfi a szavába vágott.
Itt nincsenek lányok. - mondta, lezárva a kérdést.

Viktor tudomásul véve a hallottakat, hátrálni kezdett, barátja azonban váratlanul megszólalt. Mi tagadás, nem túl szerencsésen.
- Az nem baj. - jegyezte meg.
A férfi végignézett Tomin, aztán becsukta elottük az ajtót.
- Hát, te nem vagy komplett. - nevetett Viktor Tomin - Ezt a betonfejűt akartad meglocsolni?
Tomi is elnevette magát, majd vizsgálni kezdte kölnisüvegét.
- Mennyi kölnid ment el?
Viktor is megnézte üvegét.
- Van még, nyugi.

Érdemes volt kölnit hozni.

Így látogatták sorban - több-kevesebb sikerrel - a panelházak lakásait. Az egyik bejáratnál az ajtó mögül veszekedés zaja hallatszott a folyosóra. Viktor éppen a csengore tette a kezét, amikor tagbaszakadt, égnek álló hajú, borotválatlan, pizsamás férfi lépett ki a lakásból. Majdnem átesett rajtuk. Megszólalni sem volt idejük, mert a férfi azonnal rájuk förmedt.
- Mit kerestek ti itt?
Nem különösebben érdekelte Viktorék válasza, azonnal kiigazította önmagát.
- Persze, húsvét van. Na gyertek csak be.
A két fiú beljebb lépett a lakásba. Nem mindennapi látvány fogadta oket. Szétdobált székek, egy törött asztalláb, felismerhetetlen ételmaradék hevert a padlón, és végül egy kitört ablak tette teljessé a képet.
A belso szobában félig sminkelt, fürdoköpenyes no ült egy tükör elott. A gyerekek beléptekor összehúzta magán köpenyét. Viktor és Tomi megálltak a szoba ajtajában, meredten nézték a folyamatosan síró not. A férfi félretolta oket, odalépett élettársához, és rámutatott.
- Gyertek csak be, locsoljátok meg ezt a szűzmáriát. - mondta.
A no ingerülten, izzó gyulölettel a szemében fordult felé.
- Ne szűzmáriázz a gyerekek előtt.
A férfi elmosolyodott.
- De érzékeny lettél.
Odalépett Tomihoz, kitépte kezébol a kölnis üveget, és beleszagolt.

- Legközelebb vitriolt tegyetek bele.
Megragadta barátnoje haját, és önteni kezdte rá a kölnit.
- Hogy el ne hervadjál, kisszívem. - mondta, majd ismét Viktorékra nézett, akik még mindig az ajtóban álltak.
- Itt a napi bére, na menjetek. - mutatott az asztalon heverő ötezresre.
Látván, hogy egyik gyerek se mozdul, felvette a pénzt, és Tomi kezébe nyomta.
- Tűnés, amíg meg nem gondolom magam.
A két fiú elindult kifelé, de vendéglátójuk Tomi után szólt.
- Ezt is vigyed. Mondta, és odadobta a fiúnak a kölnisüveget.
Mikor kimentek a lakásból, Tomi azonnal vissza akart fordulni.
- Te, én ezt visszaviszem. - mutatta fel az ötezrest.
Barátja azonnal magához tért.
- Tudod, mit viszel vissza! Odaadta vagy nem?
Tomi ráhagyta.
- Igaz, felnőtt ember, ő tudja, mit csinál.

Elszámolás

12 órakor Viktor hirtelen megállt egy lépcsofordulóban.
- Számoljuk meg, mennyi van?
Tomi körülnézett.
- Jó, de ne itt. Menjünk le oda. - mutatott a házak közötti parkosított területre.
Miután megtalálták a legfélreesobb padot, leültek egymással szemben, és - távol az illeték­telenektol - elkezdték kiüríteni zsebeiket. Viktornak idonként a kezébe akadt egy becsomagolt csokoládétojás. Az elsot el akarta dobni, de gondolt egyet, és inkább a másik zsebébe kezdte gyujteni oket. Számolni kezdtek, egy ido múlva Tomi a barátja elott hevero pénzkupacra mutatott.
- Mennyi van?
- 7000.
- És, nálad?
- Itt 2500, meg valami apró.
Tomi teljesen belelkesedett.
- Egész jó, nem?
Viktor kénytelen volt elismerni kis barátja igazát.
- Nem rossz.
- Miért? Ki keres ennyi idő alatt 10 000 Forintot? - kérdezte méltatlankodva a belelkesedett kisfiú.
Viktor azonnal kiigazította.

- Csak ötöt.
- Hogyhogy? - kérdezett vissza meghökkenve Tomi.
- Felezünk, nem?... - kezdte mondani Viktor, de félbeszakította válaszát.
Tekintete véletlenül a házak felé tévedt, ahonnan három idosebb fiú közeledett feléjük.
- Tedd el.
Mindketten összeszedték pénzüket. Viktor a közeledoket figyelte, majd Tomihoz fordult.
- Lehet, hogy verekednünk kell.
Tomi azonnal, határozottan válaszolt.
- Én nem verekszem.
- Félsz?
- Nem félek, de nem verekszem. - mondta Tomi nyomatékosan. Viktor zavarba jött.
- De mellémállsz, ugye? - kérdezte, látszott rajta, hogy nem akar csalódni barátjában.
Nem csalódott.
- Persze.
Mire felkészültek a legrosszabb esetre is, a közeledok irányt váltottak. Viktor Tomihoz fordult.
- Te, ezek begyulladtak.
Tomi majdnem elnevette magát, de csak ennyit mondott.
- Hát, az biztos.
Mikor a három fiú eltunt, Tomi újra barátjához fordult.
- 10 000. Azért, klassz, nem?
Lelkesedése nem csökkent a közjáték után sem.
- Az. - hagyta rá Viktor
- Merre menjünk? - kérdezte Tomi.
Végül - látván, hogy barátja nem figyel - megválaszolta saját kérdését.
- Csak abban nem voltunk még. - mutatott a mögötte levő épületszárnyra.
- Oda nem is megyünk. - jelentette ki Viktor. Továbbra is a földet figyelte.
Tomi jól ismerte Viktort, bár az ritkán beszélt magáról.
- Ott lakik az a lány? - kérdezte óvatosan, miközben felállt.
Viktor bólintott, de továbbra sem nézett fel.
- Éppen azért. Vagy félsz? - kérdezte taktikusan Tomi.
Viktornak több se kellett
- Igazad van, gyerünk. - mondta, és ő is elindult az épület felé.
A harmadik emeleten szálltak ki a liftbol. Tomi Viktor arcát kémlelte.
- Merre laknak?
Itt valahol.

Elottük 10 méterre egy 16 év körüli fiú lépett ki az egyik lakásból. Viktor megtorpant, mikor meglátta az utána kilépo lányt, aki miután elköszönt locsolójától, észrevette oket.
- Szia, Viktor! Ő a barátod? - lépett oda hozzájuk.
- Igen. - válaszolta Viktor.
A Viktornál alig idosebb lánynak nagyon jókedve volt.
- Na, meglocsoltok? - kérdezte játékosan, és leguggolt eléjük.
- Persze. - mondta Tomi, és odalépett hozzá. Viktor azonban félretolta, és locsolni kezdte a lányt.
- Boldog húsvétot. - mondta Viktor.
- Elég már, Viktor. - nevetett a lány, és miközben eltolta magától a kölnisüveget, akaratlanul is megérintette Viktor kezét.
Tomi is odafurakodott a lányhoz.
- Ne sokat. - kérte a lány.
- Jól van. - mondta Tomi megnyugodva.
Viktor távolodni kezdett a lánytól.
- Szia, most már megyünk.
- Gyertek be, még nem is kaptatok semmit.
Tomi már elindult az ajtó felé, de Viktor más véleményen volt.
- Nem azért jöttünk. Szia. - mondta határozottan, majd Tomira nézett, aki még mindig az ajtónál ácsorgott.
- Gyere már.
Tomi - barátja helyett is - szabadkozni kezdett.
- Nem tudom, mi van vele.
- Semmi gond. Sziasztok. - mosolyodott el a lány.
Viktor szabályosan fellélegzett, amikor kilépett az utcára.
- Na, mára elég volt.
Tomi dühösen nézett rá.
- Mi bajod van?
Viktor eleresztette a füle mellett a kérdést.
- Gyere, osztozzunk.
Tomi szánakozva nézett végig barátján.
- „Reménytelen eset.”
Pillanatok alatt elosztották bevételüket.
- Elmegyünk játszani? Most már van miből. - vetette fel Tomi.
Viktor szeme felcsillant.
Még szép. - vágta rá azonnal, és rögtön elfelejtette a lányt.

Sztolár Miklós


(1)In prossimitŕ della Pasqua č usanza in Ungheria che i ragazzini spruzzino qualche goccia di acqua di colonia sui capelli delle donne e delle ragazze come gesto augurale e che queste ultime li ricompensino con qualche soldino.

(2)L'espressione "Bacio le mani" (Kezicsókolom) č un saluto molto rispettoso che uomini e soprattutto ragazzi usano nei confronti di donne o persone piů anziane di loro.





Pasqua
Diventiamo amici!


II due ragazzini si erano conosciuti in un modo abbastanza singolare. Viktor era appena uscito per gironzolare sull'asfalto arroventato dalla giornata quasi estiva, quando da una vicina stradina secondaria deserta, il suo futuro amico gli si avvicinň, il ragazzo di aspetto mingherlino di aspetto venne subito al dunque.
"Fratellino, sei capace di catturare le cavallette?"
Viktor lo guardň con l'aria di uno che aveva passato la vita ad occuparsi di cavallette.
"Certo che sono capace" rispose sicuro di sé, ma nella sua mente stava rimuginando il modo di sfuggire a questa assurda situazione.
"In fondo non č una cosa cosě difficile catturare una cavalletta" disse dentro di sé per tranquillizzarsi mentre si avvicinavano ad un edificio.
Un insetto di tipo abbastanza misterioso, arrampicandosi in una fessura della parete, scomparve in un buio nascondiglio, fatto che fu di notevole sollievo per Viktor.
"Peccato che se ne sia andata" disse Viktor allontanandosi velocemente dal muro maledetto.
"Io mi chiamo Viktor, e tu?"
La domanda fece visibilmente piacere all'altro ragazzo.
"Io sono Tomi. Saremo amici?"
Viktor squadrň Tomi.
"Certo, per me va bene" rispose con noncuranza. La questione fině lě. Viktor indicň la casa.
"Abitate qui?"
Tomi annuě."Ci siamo trasferiti qui ieri.
Viktor realizzň, cioč capě il perché non aveva mai visto fino allora Tomi per le strade del quartiere di cui conosceva tutto: i parchi giochi, le cancellate e le piante di ciliegio.
"Verrai a scuola da noi?"
Tomi si soffermň un attimo pensieroso, Viktor lo anticipň.
"Ti consiglio di andare nella sezione "A" perché nella "B" sono tutti deficienti.
Tomi rimase molto male alla battuta.
"Mi hanno messo nella "B".
Viktor cercň di porre rimedio alla gaffe.
"Certo, ci sono le eccezioni e, poi puň darsi che da voi le cose stiano esattamente all'incontrario.
Tomi si convinse che da loro le cose stavano all'incontrario. Si avvicinava la Pasqua e i soldini che avevano in tasca erano vicini all'esaurimento, le macchinette automatiche erano delle dannate mangiasoldi. I ragazzi erano pensierosi ed immobili appoggiati ormai da un quarto d'ora ad un tavolo da ping pong in cemento del parco giochi. Ad un certo punto a Viktor venne un'idea.
"Andiamo a spruzzare qualcuno, dai!" (1)
Tomi al primo momento non la ritenne un'idea cosě geniale.
"E dove andiamo? Io qui non conosco nessuno."
Viktor incominciň a spiegargli tutto con entusiasmo.
"Non ha importanza, suoniamo a qualche porta e vedrai che un biglietto da dieci ce lo danno."
Entrambi pensavano che quella fosse una cifra ragionevole, ma la realtŕ si dimostrň essere assai diversa dalle loro congetture.
Tomi adesso guardava l'amico con occhi raggianti. "Io conosco una bella filastrocca" disse.
"Quella la conoscono tutti" rispose Viktor, e anche questa volta si accorse troppo tardi di aver inavvertitamente urtato la sensibilitŕ di Tomi.
"Ma non č quella che conosco io"
"Allora raccontiamo la tua" disse Viktor per non contraddirlo, e si accorse che l'amico si era tranquillizzato.
"Andiamo nel caseggiato"
"Perfetto" disse Viktor accogliendo la proposta mentre nella sua mente frullavano giŕ altri pensieri.

Di casa in casa

Nel primo caseggiato stava entrando proprio in quel momento dal portone una persona, non fu quindi un problema introdurvisi. Si erano preparati, avevano comprato duie bottigliette di acqua di colonia, investimento progettato da Tomi. Avevano discusso a lungo sull'ora in cui cominciare l'operazione; Viktor avrebbe voluto cominiare alle 4 del mattino, Tomi proponeva invece le 10, arrivarono ad un compromesso e decisero per le 8.
Si fermarono davanti alla porta del primo appartamento, Viktor prese il coraggio a due mani e suonň il campanello. Li accolse una donna sulla quarantina vestita elegantemente e col viso atteggiato ad un sorriso amichevole. Viktor ruppe gli indugi.
"Bacio le mani, (2) signora, abbiamo fatto una passeggiata nel verde bosco e abbiamo visto delle mammole blu", la donna lo interruppe. "Non č il caso che spruzziate colonia su di me" disse, e li fece entrare in una camera dove c'era una ragazzina piů o meno loro coetanea e un'altra a cui si sarebbero potuti dare 14 anni. Tomi riprese il suo discorso, nel frattempo le due ragazze abbassarono la testa per farsi spruzzare la colonia. Alla piů grande non riuscě molto gradito il profumo della colonia, quella che usava lei era decisamente migliore.

"Basta cosě, grazie"
Tomi rassegnato si rese conto che non era il caso che sprecasse altra colonia.
"Sedetevi qui" disse la donna indicando un divano "e prendete qualche dolcetto".
Se avessero saputo quanti altri dolciumi avrebbero offerto loro quel giorno, non si sarebbero buttati cosě a capofitto su quei dolcetti. In silenzio si misero a mangiare.
"Dove siete stati finora?" chiese la ragazza piů grande.
"Finora solamente qui" rispose prontamente Tomi.
La donna si alzň.
"Allora ho una cosina da darvi" disse, e diede ad ognuno delle uova dipinte a mano e accompagnň i ragazzi un po' delusi alla porta.
Quando rimasero soli, Viktor disse disilluso a Tomi: "Poteva darci qualche soldino. Hai visto che impianto stereo avevano?"
Tomi stava pensando ad altro.
"Cosa facciamo con tutte quelle uova? Probabilmente nelle altre case ce ne daranno ancora" disse con rammarico.
"Cosa dobbiamo farne? Le mangiamo" rispose risolutamente Viktor, ma a Tomi l'idea non piacque piů di tanto.
Nell'appartamento di fianco l'operazione si risolse in pochi secondi. La giovane donna che venne ad aprire non li lasciň neanche parlare e mise nervosamente in mano a Tomi un biglietto da 20 fiorini.
"Su, andate!" disse, e quando i ragazzi si resero conto della situazione, era giŕ sparita dietro la porta.
Sul pianerottollo Viktor disse a Tomi:
"Dobbiamo proprio raccontare quella stupida filastrocca?"
Tomi lo guardň fisso.
"Ne conosci un'altra?" chiese "Io ne conosco otto, qualcosa bisogna raccontare."
Viktor era perplesso.
"Va bene, ci penso io" e si guardň attorno.
A quel piano c'era un solo appartamento da cui provenissero segni di vita. Andň avanti Viktor e suonň.
Aprě la porta un uomo anziano con un'aria tutt'altro che amichevole.
"Cosa volete?"
Viktor non batté ciglio.
"Siamo venuti a spruzzare la colonia, pensavamo…", cosě avrebbe incominciato, ma l'uomo dai baffi brizzolati lo interruppe.
"Qui di ragazze non ce ne sono" disse, chiudendo la questione.

Viktor capě al volo e fece marcia indietro, il suo amico invece ebbe una battuta di disappunto: che peccato, siamo sfortunati.
"Non importa" aggiunse
L'uomo squadrň Tomi e poi chiuse la porta in faccia ai due.
"Ma tu sei un po' matto" disse Viktor a Tomi ridendo.
"Volevi spruzzare la colonia su quella testa di cemento?
Tomi sorrise e poi guardň la boccetta .
"Quanta colonia abbiamo ancora?"
Anche Viktor guardň la bottiglietta.
"Tranquillo, ce n'č ancora un bel po'"

Era stata un'ottima idea portare la colonia

Cosě fecero visita con piů o meno successo a tutti gli appartamenti dello stabile. Ad un certo punto dietro la porta d'ingresso di uno di essi sentirono arrivare fin sulle scale grida di persone che stavano litigando. Appena Viktor ebbe suonato il campanello, venne ad aprire un omone robusto, spettinato, con la barba incolta e in pigiama che quasi cadde addosso ai ragazzi. Non ebbero neanche il tempo di parlare, che l'uomo li aggredě: "Cosa state cercando qui?"
Non fece neanche caso alla risposta di Viktor, cercň piuttosto di rassettarsi un po'.
"Ah, sě! 'E Pasqua. Dai, entrate".
I ragazzi si introdussero nell'appartamento e si presentň loro uno spettacolo allucinante: sedie a messe a soqquadro, la gamba rotta di un tavolo, avanzi di cibo non meglio identificabili sparsi sul pavimento, infine una finestra rotta completava il quadro desolante.
Nella stanza piů interna una donna truccata a metŕ, coperta da un accappatoio era seduta davanti ad uno specchio. Viktor e Tomi si fermarono sull'uscio della camera, guardando fisso la donna che continuava a piangere. L'uomo li spinse da una parte, si avvicinň alla donna e poi fece loro un cenno.
"Venite dentro a spruzzare la colonia su questa Vergine Maria" disse.
La donna stizzita e con gli occhi infiammati dall'odio si voltň verso di lui.
"Non nominare la Vergine Maria invano davanti ai ragazzi"
L'uomo abbozzň un sorriso.
"Come sei diventata sensibile!"
Si avvicinň a Tomi, gli strappň di mano la bottiglietta di colonia e l'annusň.

"La prossima volta metteteci del vetriolo"
Afferrň i capelli della donna e incominciň a spruzzarli di colonia.
"Non voglio che tu appassisca, tesoro mio" disse, poi guardň di nuovo verso i ragazzi che erano rimasti fermi sull'uscio.
"Questa č la paga per oggi, adesso andate" e indicň loro una banconota da 5000 fiorini sul tavolo.
Vedendo che nessuno dei due ragazzi si muoveva, prese i soldi e li ficcň in tasca a Tomi.
"Sparite, prima che ci ripensi"
I ragazzi si avviarono verso l'uscita, ma l'uomo gridň a Tomi:
"Porta via anche sta roba" e gli lanciň la bottiglietta di colonia.
Usciti dall'appartamento, Tomi disse di voler tornare indietro. "Senti, io porto indietro anche questa" disse prendendo in mano la banconota. L'amico gli disse: "Perché devi portarla indietro? Te l'ha data oppure no?" Tomi non lo contraddisse: "Hai ragione, era una persona adulta, sapeva quel che faceva"

La spartizione

A mezzogiorno Viktor si fermň su un pianerottolo
"Facciamo i conti di quanto abbiamo preso?"
Tomi si guardň attorno.
"Non qui, andiamo giů" indicando la zona parcheggio tra gli edifici.
Dopo aver scelto la panchina piů isolata si sedettero uno davanti all'altro e, lontani da sguardi indiscreti, cominciarono a svuotare le tasche. Viktor insieme ai soldi tirň fuori anche le uova di cioccolato, voleva buttarle via., poi ci ripensň e cominciň a metterle nell'altra tasca. Dopo un po' Tomi mostrň all'amico il suo mucchietto di soldi.
"Quanti sono?"
"7000"
"E i tuoi?"
"2500 e un po' di moneta"
Tomi era entusiasta.
"Bel colpo, no?"
Viktor gli diede perfettamente ragione.
"Niente male"
"Chi riesce a guadagnare in cosě poco tempo 10.000 fiorini?" chiese quasi con sdegno il ragazzo il ragazzo eccitato.
Viktor lo corresse subito.

"Solamente 5.000"
"Come?" replicň interdetto Tomi.
"Dividiamo in due, no?…" stava per dire Viktor, ma s'interruppe.
Il suo sguardo cadde per caso su un gruppo di tre ragazzi piů anziani di loro che, girovagando tra i caseggiati, si stavano avvicinando.
"Metti via!".
Tutt'e due nascosero il denaro. Viktor osservandoli mentre si avvicinavano, si rivolse a Tomi.
"Mi sa che qui dobbiamo fare a botte"
Tomi immediatamente rispose con decisione:
"Io non faccio a botte"
"Hai paura?"
"Non ho paura, non faccio a botte, basta!" disse Tomi con enfasi, mettendo in crisi Viktor.
"Ma stai dalla mia parte almeno?" chiese nella speranza che l'amico non volesse tradirlo. E non lo tradě.
"Naturalmente" rispose.
Stavano preparandosi al peggio, quando il gruppo girň in un'altra strada. Viktor si rivolse a Tomi:
"Sono dei bei fifoni"
A Tomi scappava da ridere, ma disse solamente:
"Hai proprio ragione"
Quando il gruppetto dei tre sparě, Tomi si rivolse nuovamente all'amico.
"10.000, una bella cifretta, no?"
Il suo entusiasmo non era diminuito neanche dopo il pericolo che avevano corso.
"Mica male" rispose Viktor
"E adesso dove andiamo?" chiese Tomi.
Vedendo che l'amico non rispondeva, si diede lui la risposta.
"Lŕ non ci siamo ancora andati" disse, indicando un gruppo di edifici alle loro spalle.
"Lŕ non ci andiamo proprio" disse deciso Viktor, rivolgendo lo sguardo verso terra.
Tomi aveva imparato a conoscere bene Viktor, anche se quest'ultimo non parlava quasi mai di sé.
"Lŕ abita quella ragazza?" gli chiese sottovoce, alzandosi dalla panchina.
Viktor annuě continuando a guardare verso il basso.
"Proprio per quello! Cos'hai, paura?" chiese astutamente Tomi.
Per Viktor questa battuta fu piů che sufficiente.
"Hai ragione, andiamo" e si diresse anche lui verso l'edificio.
Salirono con l'ascensore al terzo piano.
"Dove abitano?"
"Qui da qualche parte"

Dieci metri davanti a loro un ragazzo dall'apparente etŕ di 16 anni usciva da un appartamento. Viktor si bloccň quando vide la ragazza che lo seguiva che, dopo aver ringraziato chi le aveva spruzzato la colonia, si accorse di loro.
"Ciao, Viktor! Lui č il tuo amico?" disse avvicinandosi.
"Sě" rispose Viktor
La ragazza, di poco piů anziana di Viktor, aveva un'aria simpatica.
"State spruzzando la colonia?" chiese sorridendo e si chinň davanti a loro.
"Certo" disse Tomi e le si avvicinň, ma Viktor lo spinse da parte e cominciň a spruzzare colonia sulla ragazza.
"Buona Pasqua" disse Viktor.
"Basta, basta, Viktor" disse ridendo la ragazza e mentre spostava la bottiglietta della colonia, toccň inavvertitamente la mano di Viktor.
Tomi si fece largo con i gomiti per avvicinarsi alla ragazza.
"Poco, poco" disse la ragazza.
"Va bene" rispose Tomi tranquillizzandola.
Viktor incominciň ad allontanarsi.
"Ciao, noi andiamo"
"Venite dentro, non vi ho ancora offerto nulla"
Tomi era giŕ diretto verso la porta d'ingresso, ma Viktor non era affatto convinto.
"Non siamo venuti per questo, ciao" disse con decisione.
Tomi si scusň anche a nome dell'amico.
"Non so che problemi abbia."
"Non ha importanza, ciao" disse la ragazza sorridendo.
Viktor tirň un gran sospiro quando giunsero in strada.
"Per oggi penso che basti".
Tomi lo guardň con l'aria un po' arrabbiata.
"Che cos'hai?"
Viktor lasciň cadere la domanda.
"Vieni, che ci dividiamo i soldi"
Tomi lo guardň a lungo con aria compassionevole.
"Sei un caso senza speranze"
In pochi secondi si spartirono il bottino.
"Andiamo a giocare? Adesso i soldi non ci mancano" propose Tomi.
Gli occhi di Viktor luccicarono.
"'E ancora carina" ribatté, e poi si dimenticň subito della ragazza.

Sztolár Miklós
traduzione di Adolfo Salomone




L’autore: Sztolár Miklós

1956-ban születtem Budapesten. Programozó matematikusként végeztem az Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, ugyanitt szereztem meg nemrég tanári diplomámat is. Idoközben megismertem mind az amatorfilm, mind a színpad világát, mindkettot az alkotás szintjén. 18 éves korom óta írok rövidebb-hosszabb történeteket, szeretek mesélni. Néha körutat teszek fényképezogépemmel és egy diktafonnal a „való világban”, ezekbol aztán kisebb riportok, fotós tudósítások születnek. Jelenleg - a tanítás mellett - szoftverfejlesztéssel foglalkozom.

Sono nato nel 1956 a Budapest. Mi sono laurato come matematico programmatore presso l'Universitŕ Scientici Eötvös Lóránd dove ho ottenuto recentemente l'abilitazione all'insegnamento. Ho operato all'interno degli ambienti del film amatoriale e del teatro come autore. Dall'etŕ di 18 anni scrivo racconti e brevi novelle, narrare č una mia passione. A volte gironzolo con una macchina fotografica e un registratore nel "mondo reale" e da queste mie passeggiate nascono dei piccoli reportage corredati di fotogrammi. Attualmente, oltre all'insegnamento, mi occupo di sviluppo di software.


Il traduttore: Adolfo Salomone

Sono nato a Milano, cittŕ in cui ho sempre vissuto. Dopo la maturirŕ classica ho frequentato la facoltŕ di Fisica della mia cittŕ dove mi sono laureato. Ho seguito anche un corso biennale di lingua e letteratura ungherese presso l'Universitŕ di Pavia. Per circa 25 anni ho insegnato matematica e fisica nei licei scientifici. Successivamente ho tenuto corsi aziendali di informatica per IBM e Hewlett Packard. Da due anni sono passato all'attivitŕ di interprete-traduttore per le lingue francese, inglese, ma soprattutto ungherese, idioma a cui sono particolarmente legato. Come interprete sono stato chiamato piů volte dal Tribunale di Milano. Ho tradotto in ungherese alcuni testi del cantautore da me piů amato: Fabrizio De André, le mie traduzioni compaiono qui e in italiano un sito Web di informazioni turistico-culturali sulla capitale ungherese: www.budapesttown.hu. Adoro la letteratura, ma soprattutto la musica classica e lirica e sono frequentatore assiduo delle sale da concerto e della Scala.

Autore: Sztolár Miklós
Traduzione a cura di Adolfo Salomone



Recensioni ed articoli relativi a Sztolár Miklós

(1) Pasqua (Húsvét) di Sztolár Miklós trad.di Adolfo Salomone - TRADUZIONE

Recensioni ed articoli relativi a Adolfo Salomone

(1) Pasqua (Húsvét) di Sztolár Miklós trad.di Adolfo Salomone - TRADUZIONE

Testi di Adolfo Salomone pubblicati su Progetto Babele

(1) Pasqua (Húsvét) di Sztolár Miklós trad.di Adolfo Salomone - TRADUZIONE


>>ARCHIVIO TRADUZION

>>GLI AUDIOLIBRI DI PB



-

dal 2007-11-25
VISITE: 29949


© Copyright Note: Tutto il materiale qui pubblicato è proprietà intellettuale degli autori.
Come tale non può essere riprodotto, tutto o in parte, senza preventivo consenso degli autori stessi.